A bemutatkozás soha nem ment jól, úgyhogy gondoltam, egy pár kérdés segíteni ebben, hogy ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőlem :) Kejdjük is:
Mi a neved?
Az igazi nevem Timea, rövid "i"-vel :) Véletlenül a keresztlevelembe röviddel írták, így mind hivatalos papírra, vagy akárhova úgy kell írnom. Anyukám szerint azért írták így, mert román volt az, aki töltötte ki a keresztlevelemet, és köztudott, hogy a románban nincs "í", csak "i". Kicsi korom óta így írom, úgyhogy most már meg is tudok sértődni, ha valaki tudja, hogy így van, mégis hosszúval írja. Egyébként a nevemet úgy kaptam, hogy édesapám kedvenc könyve az Aranyember, így két lehetőség volt: Tímea vagy Noémi. Anyukám a Tímeát választotta :)
Mi a beceneved?
Hú, hát az sok van :) Minden idióta nevet rám ragasztottak. Általában Timinek hív mindenki, de van olyan is, hogy Tim. A kis unokatestvérem meg kitalálta az, hogy Timetta, azóta is így hív. Az osztálytársam egyszer véletlenül úgy írta le a nevem, hogy Timiea, úgyhogy ez is megmaradt :) Amikor meg tanultunk a görögökről a suliba, görögösítették is a nevem: Tümi :D Persze angol változata is van, amit Timinek írnak, de Tájminak olvasnak. Vicces, mi? Ezenkívül van még Timia, Mia, és még ki tudja mennyi :) Igazából én úgy szeretném, ha Timeának hívnának. Egy van eredetileg, így szép :) De már hiába mondom, mindenki megszokta másképp.
Hol laksz?
Egy nagyos szép kis erdélyi városkában lakom, amik igazából 2014 január 1-től község. Szeretek itt élni, nem túl nagy város, kb tízezer lakósa van. Négy iskola van a városban, de egyetem sajnos nincs, így majd ha egyetemre megyek, máshol kell laknom :/ Egyébként csak úgy mondom, hogy itt nincsenek vámpírok!!!!!!
Mikor születtél?
1998 június 25. Tök jó, hogy nyáron van, vakáció meg minden. A bibi csak az, hogy nyár elején. Minden vizsga erre az időpontra esik. Nyolcadik osztály végén is a szülinapomon vizsgáztam románból, képzelhetitek milyen klassz szülinap volt... Valószínűleg, hogy az érettségi is erre az időpontra fog esni.
Milyen magas vagy?
Kb. 175 cm magas vagyok, ami egyébként rohadt nagy. Utálom, hogy ekkora vagyok, mindig kilógok a sorból. És egyébként a környezetemben levő hímneműek többsége alacsonyabb nálam. Elég gáz...
Mi az anyanyelved? Milyen nyelveket beszélsz/tanulsz?
Az anyanyelvem a magyar. Ezen kívül egy rakás nyelvet tanulok. Először is anyanyelvi szinten tanulom a románt. Most azt hiszitek, hogy tudok románul. Nem, nem tudok. Sőt! Elég gagyi vagyok románból. Pedig már óvodás korom óta próbálják belém verni, több-kevesebb sikerrel. Tanulok angolt is. Őszintén szólva, sokkal jobban megy, mint a román, pedig ezt csak hét éve tanulom. Tanulok németül is, amit kifejezetten utálok. Sokkal rosszabb, mint a román, sok hülye igealak, rendhagyó, nem rendhagyó... Igaz, hogy angolból is van ilyen, de az könnyebb... Mivel filológia szakon vagyok, latint is kell tanulnom, ami nagyon hülyeség. Semmi értelme, már kihalt a nyelv. Ugyanakkor kicsit örülök is neki, hiszen minél több nyelvet beszélek, vagy legalább tudok belőle valamit, annál okosabb leszek :) Egyébként fél évet olaszt is tanultam. Még az általánosban volt valamilyen olaszországi projektünk, aminek a keretében tanítottak olaszul. Érdekes volt :)
Milyen iskolába jársz? Hányadikos vagy?
Kilencedik osztályos vagyok, egy Orbán Balázsról elnevezett elméleti gimnáziumban. Filológia profilon vagyok, amit egyébként nagyon szeretek, habár a matek-infóval szemben ez hátrány, mert ugyebár ők okosabbak... De kit érdekel? :D
Mi a hobbid?
Szeretek olvasni, kedvenc könyvem az Éhezők Viadala. Izgalmas meg minden, nagyon szeretem. Ezenkívül a romantikus regényeket is bírom. Szeretek rajzolni, egész jól megy :) A filmeket is nagyon szeretem, van hogy egy nap ötöt is megnézek, ha épp nincs dolgom. Szeretem a sportot is, az úszás a kedvencem, persze ezt csak nyáron űzhetem. Ezenkívül rendszeresen futok.
Milyen terveid vannak a jövőddel kapcsolatban?
Igazából ez nálam egy elég kényes téma. Gőzöm sincs, mi akarok lenni. Néha azt érzem, hogy semmiben sem vagyok jó, semmit sem tudok jól csinálni. Kiskorom óta tanár szeretnék lenni, de most ez a tervem is kezd elhomályosulni. Titkon mindig arról álmodoztam, hogy egyszer színész leszek :) Színészkedni tudok, habár az énekhangom az katasztrófa, pedig egy színésznek énekelni is tudni kell egy bizonyos szinten. Érdekel a történelem is, habár azzal nem tudom, mit kezdhetnék. Anyukámnak folyton azt mondom, hogy pék leszek. Ilyenkor mindig totál kiakad :D
Mi a kedvenc állatod?
Az elefánt! Olyan aranyos, és okos is egyébként. Még soha nem láttam élőben, de szeretnék eljutni Indiába, hogy felülhessek egy olyan szépen kidíszített elefántra. Olyan jó lenne!! :)
Egyelőre ennyi elég rólam, a bejegyzésekből úgyis többet meg lehet tudni :)
|