Történt már olyan veletek, hogy valamit el akartok mondani, mert tudjátok, de egyszerűen annyi minden kavarog a fejetekben, hogy nem jut eszetekbe pont az ami kéne, pedig tudjátok? Na, pont ez van velem mostanában elég gyakran...
Kezdjük elölről. Tehát, továbbjutottam logikából, szombaton lesz a megyei szakasz. Tökre be voltam zsongva, amikor megtudtam, hogy továbbjutottam. Sokkal inkább megjött a kedvem hozzá. Az igazság, hogy most is van kedvem hozzá, és már várom a versenyt. Várom, hogy lerakhassam, azt mit tanultam, amit tudok. Viszont olyan nehéz! Tényleg szeretem a logikát, meg nem is volt nehéz, de ma egyszerűen eljutottam arra a szintre, hogy már nem bírom! Ma két óráig készültünk a tanárnővel a versenyre, és ez a két óra alatt kb két heti anyagot vettünk fel. Jó, ez érthető, hiszen szombaton verseny, és még mindig van új lecke, de akkor is... ez túl sok információ volt egyszerre. Megtanultam a törvényeket, a képleteket meg az összes érvényes szillogizmus módozatot bevágtam, és tudom is. Viszont, amikor oldom a feladatokat, minden ott a fejemben, és nem jön elő az, ami kéne. Ennyi idő nem volt elég feldolgozni azt a sok mindent, amit ma megtanultam. Délután oldottam a feladatokat, és amikor ellenőriztem le, újra és újra az jött ki, hogy rossz. Hogy valamit elrontottam, hogy nem figyeltem eléggé. Rossz, rossz, rossz! Mindig rossz!! Nem megy. Aztán, amikor a tanárnő kérdez valamit, én tudom a választ, hisz megtanultam, viszont mégsem jut épp eszembe. Ez pedig rohadt szar érzés... Tudom, hogy nagyon szorít az idő, én pedig tényleg ki akarom hozni magamból a legtöbbet, de olyan jó lenne egy kicsit megállni. Megállítani az időt, és pihenni. Csak egy órát! Már az is elég lenne.
És ott a töri. Abból is jelentkeztem tantárgyversenyre. Mind közül az a legfontosabb. Nagyon szeretem a törit, és tényleg tovább szeretnék jutni. Holnap lesz a verseny az osztályban, ugyanis csak ketten juthatnak tovább a megyeire, mi pedig nyolcan jelentkeztünk. Számoljátok ki gyorsan, mennyi az esélyen, hogy benne legyek abba a kettőbe... Nem sok. Viszont ezt nagyon akarom, és minden fáradtság ellenére meg fogom csinálni, és kész!! 
Múlt szombaton volt a magyar. Annyit róla, hogy jobban ment, mint vártam. Elég nehéz szöveget adtak, nem volt könnyű értelmezni, de végül sikerült valahogy. Nyolcvan pontom lett a százból. Meg vagyok elégedve magammal. Ahhoz képest, hogy kábé semmit nem készültem, ez szuper eredmény :) Remélem, a logika azért jobban fog menni, ha már ennyi energiát belefektetek :))
Na puszi, szép napokat! :*

U.I.: Bocsánat, hogy nem írok mindig, remélem a versenyek után több időm lesz a blogra :)

Kellett nekem stréberkedni, és jelentkezni logikából tantárgyversenyre... Én tényleg szeret(t)em a logikát. Persze mindig voltak részek, amiket nem tanultam meg, de a többit értettem. Most viszont itt a tantárgyverseny, és ide már mindent kell tudni, ez pedig már nem olyan könnyű. A magam kis tudatlanságában én szerettem a logikát, így viszont...hát... nem annyira. Jól mondja a mondás, miszerint amit nem tudsz, az nem fáj. Mindegy, ez most így történt, nem fogok visszatáncolni. Nem olyan fából faragtak! Négyen jelentkeztünk, holnap lesz a körzeti, és hárman jutnak tovább a megyeire. Sok az esélyem, hogy én is tovább jutok. Persze, most itt a kérdés, hogy akkor miért nem írok olyan gyenge tesztet, hogy biztos ne jussak tovább. Megtehetném. Viszont úgy érzem, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak. Ezt most nem nagyképűségből, vagy hasonlókból mondom, a helyzet az, hogy fél év alatt sikerült egy egész elfogadható képet kialakítanom magamról az új suliban. Ha ez most rohadt szarul sikerülne, akkor egy szempillantás alatt darabokra rombolnám a már felépített siker-váramat. Az pedig nem vetne jó fényt rám a jövőben. Szóval eldöntöttem, hogy nem adom fel, megcsinálom, ha már elkezdtem. Mindent megteszek, hogy tovább jussak, aztán március elsején, a megyei versenyen is beleadok apait-anyait, hogy továbbjussak az országosra. Még akkor is, ha nem igazán van hozzá kedvem...
Egyébként a kedvtelenségembe nagyban közrejátszik a suli is. Most komolyan, az unatkozásba el lehet fáradni? Egész nap kb semmit nem csinálunk a suliba, unom szét a belem, a nap végére meg semmi másra nem vágyom, csak egy jó kis szunyára. Egyszerűen hulla leszek puszta unatkozástól. Elég gáz. Nem szeretek panaszkodni, alapvetően optimista vagyok, viszont vannak hullámvölgyeim. A látszatot viszont fent kell tartani, ízér úgy éreztem, hogy valahol muszáj ezt kiadnom. Mivel Andi, a legjobb barátnőm, már nem jár velem egy suliba, sőt még egy városba se, ezért nincs kinek kiöntenem a panaszáradatot. De hát egy blog erre való, nem? :) Itt nyugodtan panaszkodhatok, rimánkodhatok meg minden!
Elhatároztam, hogy nem adom fel, végig csinálom ezt a félévet is, mégpedig sikeresen! Úgy érzem, hogy a suliban jól tudom tartani a látszatot, tök jó a mindig-optimista-és-vidám-vagyok maszk, amit nap mint nap felöltök. Szóval, ha így állok hozzá a dolgokhoz, hogy márpedig nem fogom feladni, akkor sokkal könnyebb. Így könnyebben átvészelem a monoton mindennapokat. Néha - sőt, mostanában elég gyakran - azt érzem, hogy bárcsak kivehetnék egy szabadnapot. El akarok menni valahova. Bárhova, csak el innen!