Kellett nekem stréberkedni, és jelentkezni logikából tantárgyversenyre... Én tényleg szeret(t)em a logikát. Persze mindig voltak részek, amiket nem tanultam meg, de a többit értettem. Most viszont itt a tantárgyverseny, és ide már mindent kell tudni, ez pedig már nem olyan könnyű. A magam kis tudatlanságában én szerettem a logikát, így viszont...hát... nem annyira. Jól mondja a mondás, miszerint amit nem tudsz, az nem fáj. Mindegy, ez most így történt, nem fogok visszatáncolni. Nem olyan fából faragtak! Négyen jelentkeztünk, holnap lesz a körzeti, és hárman jutnak tovább a megyeire. Sok az esélyem, hogy én is tovább jutok. Persze, most itt a kérdés, hogy akkor miért nem írok olyan gyenge tesztet, hogy biztos ne jussak tovább. Megtehetném. Viszont úgy érzem, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak. Ezt most nem nagyképűségből, vagy hasonlókból mondom, a helyzet az, hogy fél év alatt sikerült egy egész elfogadható képet kialakítanom magamról az új suliban. Ha ez most rohadt szarul sikerülne, akkor egy szempillantás alatt darabokra rombolnám a már felépített siker-váramat. Az pedig nem vetne jó fényt rám a jövőben. Szóval eldöntöttem, hogy nem adom fel, megcsinálom, ha már elkezdtem. Mindent megteszek, hogy tovább jussak, aztán március elsején, a megyei versenyen is beleadok apait-anyait, hogy továbbjussak az országosra. Még akkor is, ha nem igazán van hozzá kedvem...
Egyébként a kedvtelenségembe nagyban közrejátszik a suli is. Most komolyan, az unatkozásba el lehet fáradni? Egész nap kb semmit nem csinálunk a suliba, unom szét a belem, a nap végére meg semmi másra nem vágyom, csak egy jó kis szunyára. Egyszerűen hulla leszek puszta unatkozástól. Elég gáz. Nem szeretek panaszkodni, alapvetően optimista vagyok, viszont vannak hullámvölgyeim. A látszatot viszont fent kell tartani, ízér úgy éreztem, hogy valahol muszáj ezt kiadnom. Mivel Andi, a legjobb barátnőm, már nem jár velem egy suliba, sőt még egy városba se, ezért nincs kinek kiöntenem a panaszáradatot. De hát egy blog erre való, nem? :) Itt nyugodtan panaszkodhatok, rimánkodhatok meg minden!
Elhatároztam, hogy nem adom fel, végig csinálom ezt a félévet is, mégpedig sikeresen! Úgy érzem, hogy a suliban jól tudom tartani a látszatot, tök jó a mindig-optimista-és-vidám-vagyok maszk, amit nap mint nap felöltök. Szóval, ha így állok hozzá a dolgokhoz, hogy márpedig nem fogom feladni, akkor sokkal könnyebb. Így könnyebben átvészelem a monoton mindennapokat. Néha - sőt, mostanában elég gyakran - azt érzem, hogy bárcsak kivehetnék egy szabadnapot. El akarok menni valahova. Bárhova, csak el innen!